Egyházak és egyházi szolgáltatások

Egyházak és egyházi szolgáltatások

 

 

Egyházak és egyházi szolgáltatások

 

Egyiptom hivatalos vallása az iszlám, de jelentÅ‘s kopt keresztény közösség és más keresztény közösségek is élnek az országban- Emellett pedig egy kis zsidó vallásközösség is képviselteti magát Egyiptomban. Az iszlám a judeo-keresztény valláscsalád egyik tagja, Mohamed próféta alapított, a központja pedig Mekkában, a mostani Szaúd-Arábiában található.


 

 

Az iszlámnak öt alapelve van, maelyekekt pillérnek is neveznek: ezeken alapszik a vallás teljes gyakorlata. Az elsÅ‘ az egy igaz istenbe vetett hit, és annak elfogadása, hogy Mohamed próféta az Å‘ hírvivÅ‘je és szavainak tolmácsolója. A második az imádság, amelyet ötször kell egy nap elmondani, arccal Mekka felé fordulva. A harmadik alapelv, hogy az iszlám vallásúaknak vagyonuk és kerestük egy százalékát a szegényeknek kell adományozniuk.

 

A negyedik lapaelv a böjt szigorú megtartása Ramadan szent hónapja alatt. Az ötödik pillér a mekkai zarándoklat, a hajj, amelyet minden muszlimnak életében legalább egyszer meg kell tennie. A mekkai zarándokalt hónapja a Zhu’l-Higga, 70 nappal a Ramadán befejezte után.


 

Kopt kereszténység

 

A koptok a legnagyobb vallásos kisebbség Egyiptomban, egy keresztény vallásirányzat, amely még az ötödik században elvált a római és a görög-keleti keresztény irányzatoktól néhány vitás vallási kérdés miatt. A koptok alapították a világ elsÅ‘ keresztény monostorait, és a monostorok és kolostorok tradíciója még most is fontos része a kopt vallásgyakorlatnak.

 

Egyházi szolgáltatások


 

A külföldiek szabadon beléphetnek bármelyik kopt keresztény templomba vagy intézménybe. A nem muszlimok azokba a mecsetekbe léphetnek be, amelyek antikvitásként ismertek. A muszlimok bármely mecsetbe beléphetnek bármilyen idÅ‘pontban és ingyen. Készítettünk egy rövid listát a keresztény templomokról. A nyitvatartási idÅ‘ket mindenképpen ellenÅ‘rizze egy friss újságban!

 

Katolikus templomok

 

Az angyali üdvözlet temploma , 36 Muhammad Sabri Abu Alam, a Midan Talaat Harb mellett. Tel: 2393-8429. Örmény rituálé. Szent liturgia vasárnap 8:15 órakor délelÅ‘tt (kopt és arab nyelven ); 9:30 órakor délelÅ‘tt, 10:30 órakor délelÅ‘tt és 6:30 órakor délután

 

A Béke asszonya (Melkite, Greek katolikus), 4 Midan el Sheikh Yusef, 96 Qasr el Aini. Bizánci rituálé arabul. Szent liturgia vasárnap 8:30 órakor délelÅ‘tt , 10:30 órakor délelÅ‘tt, és 6 órakor délután

 

A Szent Család katolikus temploma, 55 Road 15, Maadi. Latin rituálé. Napi mise franciául 8 órakor péntek délelÅ‘tt. Családi mise szombaton 10 órakor délelÅ‘tt angolul. Szombati mise 6 órakor délután németül, délután 7 órakor franciául. Vasárnapi mise 9:30 órakor délelÅ‘tt franciául 10:30 órakor délelÅ‘tt és 6 órakor délután angolul.

 

Szent József temploma (olasz és egyiptomi ferences szerzetesek), 2 Bank Misr a Muhammad Farid sarkán. Tel: 393-6677. Latin rituálé. szent mise vasárnap 7:30 órakor délelÅ‘tt franciául; 8:30 órakor délelÅ‘tt arabul; 10 órakor délelÅ‘tt olaszul; 12:30 órakor délután franciául; 5:30 órakor délután angolul; 6:30 órakor délután franciául. Hétközben 7:30 órakor délelÅ‘tt és 6:30 órakor délután franciául.

 

Szent József római katolikus temploma, 4 Ahmed Sabri, Zamalek. Tel:2 340-8902,2 340-9348. Latin rituálé. Szent mise vasárnap 8:30 órakor délelÅ‘tt arabul; 11 órakor délelÅ‘tt angolul; 6 órakor délután franciául. Hétköznap 6 órakor délután franciául. Szombaton 6 órakor délután olaszul (néha spanyolul).

 

Ortodox templomok


 

Örmény ortodox, Szent György katedrálisa, 179 Ramses a kopt kórház mellett. Örmény rituálé örmény nyelven. Szent liturgia vasárnap 9-11 órakor délelÅ‘tt .

 

Abu Serga temploma, Old Cairo. kopt rituálé koptul és arabul. Szent liturgia vasárnap 8 órakor délelÅ‘tt-12 órakor délután


 

Szent Márk Katedrális, 222 Ramses, Abbassiyah. Kopt rituálé koptul és arabul. Szent liturgia vasárnap 6-8 órakor délelÅ‘tt

 

Szűz Mária temploma, 6 Muhammad Marashli, Zamalek. Tel: 2340-5153. Kopt rituálékoptul és arabul. szent liturgia vasárnap 7:30-9:30 órakor délelÅ‘tt és 9:30-11 órakor délelÅ‘tt

 

Protestáns templomok

 

Minden Szentek Katedrálisa, 5 Michel Lutfallah, Zamalek, a Marriott Hotel mögött. Episzkopális/naglikán. Szolgálat angolul: vasárnap 8 órakor délelÅ‘tt.

 

Keresztény Tudományos Társaság, 3 Midan Mustafa Kamil. szolgálat és vasárnapi iskolal, vasárnap 7:30 órakor délután evangéliumi csoport csütörtök 7:30 órakor délután olvasóterem Biblia-magyarázó könyvekkel és keresztény irodalommal nyitva csütörtök- vasárnap 6-7:0 órakor délután és péntek 11 órakor délelÅ‘tt-2 órakor délután

 

Az Atya temploma, 15 Emad el Din, Apt. 45. vasárnap szolgálat 10:30 órakor délelÅ‘tt

 

Krisztus temploma, 14A Road 206, Apt. 4, Digla.

 

A Keresztény Szövetség temploma, Szent András temploma, vasárnapi szolgálat 6 órakor délután, angolul.


 

Jézus Krisztus és az utolsó napok szentjeinek temploma, (Mormon). 44 Road 20, Maadi. Heti szolgálat péntek 9:30 órakor órakor délelÅ‘tt.

 

Maadi közösség temploma (The temploma of St. John the Baptist). Corner of Port Said és Road 17, Maadi. Szolgálatok angolul péntek 8:30 órakor délelÅ‘tt és 11 órakor délelÅ‘tt, apácákkal; vasárnap 7 órakor délután, apácák nélkül.

 

Szent András temploma 38, 26 Július. Szolgálat angolul vasárnap 9:30 órakor délelÅ‘tt

 

Hetedik nap adventista temploma, 16 Kubba, Roxi Heliopolis. Tel: 258-0292. 258-0785.

 

Vissza az utazási tippekhez