Az egyiptomi üdülés variációi

 

 

 

Untitled Document

Az egyiptomi üdülés variációi

 

írta Jimmy Dunn és Mona Ibrahim

utolsó frissítés 2010 december 23.

 

Nem csoda, hogy Egyiptomot a „történelem országának” és a „civilizáció bölcsÅ‘jének” nevezik, ugyanis egy több mint ötezer éves történelemmel bíró ország. Egyiptom stratégiai szempontból kiváló elhelyezkedése, a Nílus folyó árterületén, a Földközi-tengerrel és a Vörös-tengerrel övezve, fÅ‘ határterületként Európa, Ázsia és Afrika között biztosította, hogy az ország megszilárdíthassa fontos szerepét a terjeszkedÅ‘ és gazdaságilag fejlett civilizációk felemelkedésében és uralkodásában. Egyiptom legfÅ‘bb látványosságai kétségkívül azok az emlékek, amelyek különbözÅ‘ történelmi korokból maradtak területén: a fáraók korából, a görögök, rómaiak, bizánciak, perzsák, törökök és más népek korából, akik a területen éltek. Mindemellett rengeteg más turisztikai vonzereje is van az országnak, ami vonzóvá teheti a turisták szemében.

 

Egyiptom felett több civilizáció és kultúra is uralkodott, és teljesen különbözÅ‘ stílusú épületek és műemlékek tarkítják az országot. Az iszlám és keresztény vallás volt talán a legnagyobb hatással a területre. A teológus érdeklÅ‘désűek számára Egyiptom nagy templomai, mecsetei és zsinagógái lehetnek a legérdekesebbek, amelyek a különbözÅ‘ vallások hatásairól árulkodnak.

 

 

 

Sokan szerveznek kalandtúrákat és hódolnak extrém sportoknak az ideutazó turisták közül. Különösen népszerű a sandboarding, a búvárkodás, mélyvízi merülés, mélyvízi horgászat, de más, kissé hétköznapibb sportágak, mint például a golf.

 

 

Emellett persze számos más lehetÅ‘ség is van, hogy az utazók relaxáljanak és élvezzék a meleg, ragyogó egyiptomi napsütést. Az országot két tenger is határolja, száz kilométer hosszú ,szikrázó, homokos strandok, ahol pihenni lehet, kipróbálni a vízisportokat, vagy játszani a barátokkal egy röplabdamérkÅ‘zést.

 

 

Végül pedig, de nem utoljára, szervezhetnek egy sivatagi utazást a Szaharába, amely a legnagyobb forró égövi sivatag a világon. Itt meg lehet látogatni a hat fÅ‘bb oázist, de természetesen lehet élni az extrémsportokkal is, sandboardingolni, vagy terepjáróval kirándulni.


 

Mindent egybevetve Egyiptom egyike a föld tökéletes turistacélpontjainak, és nyilvánvalóan nem ok nélkül. Mind történelmében, vallásaiban, teológiájában, kalandjaiban, vagy relaxációs lehetÅ‘ségeiben, Egyiptom minden látogatójának tud újat mutatni!

 

 

Klasszikus körutak Egyiptomban

Fotó egy turistacsoportról, akik a gízai piramisokat tekintik meg

 

 

A klasszikus egyiptomi nyaralás legtöbbször a fáraók korabeli emlékeket járja körül, és sokszor tekintik még meg a vallásos iszlám, vagy keresztény emlékeket is. Az átlagos szervezett utazás körülbelül 10-14 napot ölel magába, és Kairó, Luxor és Aswan meglátogatásából áll, természetesen szervezéstÅ‘l függÅ‘en nem biztos, hogy ebben a sorrendben. A klasszikus utazások gyakran foglalnak magukban pár, nílusi sétahajón töltött napot is.

 

Általában az utazások Kairóban kezdÅ‘dnek, mivel itt található az ország legfontosabb nemzetközi repülÅ‘tere, ahova a legtöbb turista gépe érkezik, és indul. Például ilyen lehet egy kirándulás, ami a gízai nagy piramisok megtekintésével, majd a szakkarai lépcsÅ‘s piramissal, végül pedig az Egyiptomi Múzeum meglátogatásával kezdÅ‘dik az elsÅ‘ napon. Utána a turisták Luxorba, majd Aswanba utaznak, végül pedig visszatérnek Kairóba. Megnézik a citadellát, a Khan el-Khalili bazárt az iszlám óvárosban, és a templomokat, illetve a Kopt Múzeumot a keresztény óvárosban. Ez természetesen egy általános, semmiféle különleges kívánságot nem tartalmazó példa.

 

Az elsÅ‘ egy vagy két Kairóban töltött nap után a turisták csoportja Luxort vagy Aswant látogatja meg, általában repülÅ‘vel, vagy vonattal utazva. Mindemellett persze a tömegközlekedés más formái, például a buszozás is elterjedt. Ha a csoportokat busszal szállítják egyik célpontról a másikra, gyakran megállnak az útba esÅ‘ más műemlékeket is megcsodálni, mint például a Fajjúm-oázist. A következÅ‘ állomás pedig általában Luxor vagy Aswan.

 

 

Luxorba gyakran szerveznek rövidebb, egy vagy kétnapos kirándulásokat. Az egy vagy kétnapos ott tartózkodás elsÅ‘ reggelén általában a nyugati partra indulnak a csoportok, ahol a Királyok Völgye található, számos műemlékkel és sírkamrával, a legÅ‘sibbek közül. Ezt az úticélt általában korán reggel illesztik be az utazásszervezÅ‘k a programba, hogy elkerüljék a turisták a délutáni hÅ‘séget.Utána pedig, egy délután vagy egy nap leforgása alatt megtekintik a keleti partot, ahol a luxori és karnaki templom található, és a szabad ég alatti Luxor múzeum. Emellett gyakran felkeresik még a helyi bazárt is, ha belefér a programba.

 

A délebbre fekvÅ‘ Aswan meglátogatására általában egy nap is elegendÅ‘, amiben sokszor benne foglaltatik az Elephantine sziget felkeresése, Szent Simeon monostroa, a befejezetlen Obeliszk, a Núbiaia Múzeum, a Nagy Duzzasztógát és Philae szigete, bár általában a túrák nagy része nem járja be az összes lehetséges turistacélpontot. Mindemellett még egy lehetséges kirándulóhely Abu Szimbel temploma. Ez a célpont általában egy nappal meghosszabbítja az aswani tartózkodást. Több kirándulócsoportot repülÅ‘vel szállítanak Abu Szimbelbe, ahol megnézik a templomot, majd a nap hátralevÅ‘ részére Aswanba utaznak, a többi nevezetesség megtekintésére. A többi csoport pedig általában busszal érkezik Abu Szimbelbe, és egy helyi hotelben tölti az éjszakát, a városban.

 

Memnon kolosszusai Luxorban

 

Hogyha Kairó után az elsÅ‘ szálláshely Luxor, utána általában Aswan következik és fordítva, ha az elsÅ‘ megálló Aswan, a következÅ‘ valószínűleg Luxor lesz. Általában a két város közti távolságot túrabusszal, vagy kirándulóhajóval teszik meg a Níluson a turisták. Hogyha egy túraszervezÅ‘ vonatot vagy repülÅ‘t választ a két turistaközpont között, az azt jelenti, hogy a csoport nem tekinti meg Kom Ombo és Edfu nevezetességeit, mivel ezek a városkák Luxor és Aswan között helyezkednek el.

 

Vissza a cikk elejére

 

Vallásos utak

 

Egy templom díszes bejárata Kairóban

 

 

A vallásos témájú utazásoknak négy típusa van. Az elsÅ‘ fajtáját nevezhetjük „iszlám” utazásnak, de ez kívül esik a nyugati turisták érdeklÅ‘dési körén. Míg a nyugatiak gyakran megnéznek néhány Å‘si mecsetet, általában nem terveznek egy telses körutazást az iszlám műemlékek meglátogatása köré. A másik három típus a Szent Család Útja, a Kivonulás Útja, és az „egyéb” vallásos túrák. Az utolsó típusba azok a zarándoklatok tartoznak, amik nem tervezettek, de nagyjából követik a Szent Család vagy a Kivonulás Útjának útvonalát és meglátogatott emlékeit. Vagy másfelÅ‘l nézve ezek olyan utazásokat jelentenek, amik sokkal alaposabban és több vallásos emléket látogatnak meg az ország területén belül. A Szent Család Útja és a Kivonulás Útja szigorúan a vallásos események emlékeihez és útvonalához kötÅ‘dik, míg a többi út szélesebb látókörű és más vallásos létesítmény vagy épület meglátogatását is tartalmazza. Sokszor a vallásos utazók fáraók korabeli emlékeket is megtekintenek az országban, a gízai nagy piramisokat, vagy az Egyiptomi Múzeumot, ami ugyan nem tartozik az utazás témájához, de érdekli az idelátogatókat. Mindemellett az „egyéb” vallásos utak és a Kivonulás Útja általában a Sínai-félsziget meglátogatásával ér véget, és gyakran egy rövid tengerparti üdülést is magába foglal.

 

Vissza a cikk elejére

 

Kalandtúrák és speciális utazások

 

Golfozó a Mena House Oberoi pályán a piramisok mellett

 

A kalandtúrákat és speciális utazásokat gyakran kombinálják egy-egy klasszikus, fáraók korabeli emlékeket meglátogató utazással, sÅ‘t, azt is elmondhatjuk, hogy ez a rész ritkán marad ki a tervezett programból. A legtöbb speciális utazás valójában egy klasszikus utazás, kiegészítve némi különleges programmal. Ezek az utazásfajták sokfélék lehetnek, az utazók kívánságaitól és hobbijától függÅ‘en, ezért szinte lehetetlen leírni és jellemezni mindegyik variációt. Ennek ellenére, felsorolunk pár tipikus példát:

 

Vissza a cikk elejére

 

Golfutazások

 

 A golfutazások szinte minden esetben tartalmaznak klasszikus programokat. Ennek ellenére ez a fajta üdülés egyáltalán nem szokványos, nehéz azt mondani, hogy egy átlagos utazást foglalna magában. A golfozók általában egy vagy két pályát próbálnak ki Kairóban, illetve Luxorban, esetleg a Vörös-tenger partján, vagy a Sínai-félszigeten. A legtöbb kirándulás programja reggel kezdÅ‘dik egy kis golffal, és este is sporttal fejezÅ‘dik be, napközben pedig városnézés, és a műemlékek látogatása kerül sorra. Mindemellett persze ellátogatni néhány golfpályára Egyiptomban nem azt jelenti, hogy az egész utazás egy golfkúra lenne. Egy hagyományos túra keretein belül is sokszor van arra idÅ‘ és lehetÅ‘ség, hogy a sportág szerelmesei kipróbáljanak néhányat az országban található változatos, és gyönyörű helyeken fekvÅ‘ pályák közül.

 

Vissza a cikk elejére

 

Horgászvakációk

 

 

A turisták természetesen a Nílus folyam egésze mellett horgászhatnak, ha kedvük tartja, mint ahogy gyakran látni az egyiptomiakat is, ahogy éppen a folyóparton, vagy a hidakon horgásznak. Emellett azonban egyre nagyobb népszerűségre tesz szert a különleges élményt nyújtó Nasszer-tavi horgászat. Itt található a világ legnagyobb édesvizű horgászparadicsoma, és feledhetetlen horgászexpedíciókat lehet szervezni a környéken. Mivel a Nasszer-tó kicsit délre fekszik Aswantól, ezért ezek a kirándulások gyakran tartalmaznak egy kis „hagyományos” műemlék-látogatást is, azonban elÅ‘fordul az is, hogy nem.

 

Ha valaki érdeklÅ‘dik iránta, vannak a Vörös-tenger partvidékén szervezett mélytengeri horgászkalandok is, de csak elvétve. Mi Hurghadán, a Vörös-tenger mellett, és a sínai-félszigeti Nuweibán tudunk ilyen mélytengeri halászkirándulásokról.

 

Vissza a cikk elejére

 

Ornitológiai kalandok

 

A madármegfigyelés egyre növekvÅ‘ népszerűségnek örvend Egyiptomban, mivel az országon sok költözÅ‘ faj vonul keresztül. Rengeteg madárfajt lehet megfigyelni a Nílus völgyében, és a Sínai-félszigeten, a legnépszerűbb madár-megfigyelÅ‘helyek azonban Aswan mellett és az Észak-Sínain találhatóak. Az Aswan melletti ornitológiai kirándulás gyakran kiegészül egy klasszikus műemléklátogatással, vagy éppen fordítva, kiegészítÅ‘ lehetÅ‘sége egy egyiptomi körutazásnak. Úgyszintén találhatóak Å‘si emlékek az Észak-Sínai-félszigeten is, így ezek a túrák általában szintén kiegészülnek egy-egy szokványos kirándulással a fáraók korabeli, vagy ókeresztény emlékek közé.

 

Természetjáró túrák

 

 

Gyakran felbukkannak a természetjáró hátizsákosok a Sínai-félszigeten, fÅ‘leg a hegyvidékes részein a félsziget közép-déli területének. Valójában ezek a túrázók természetjárók, és emellett spirituális beállítottságú, természetközeli emberek.

 

 

Klasszikus nyaralások

 

 Közel száz éves hagyománya van a klasszikus nyaralásoknak Egyiptomban, amikor a turisták nem azért látogatják meg Aswant és Luxort, hogy a műkincsekben és emlékekben gyönyörködjenek, hanem hogy kipihenjék magukat, és lazítsanak egyet a napsütésben a hotelek feszített víztükrű medencéi mellett. Természetesen gyakran elmennek egy városnézésre, de nem ez az elsÅ‘dlegese céljuk. Ezek az utazók általában voltak már az országban és végignézték a turistalátványosságokat. Általában a meleg, száraz klímáért és a vidék atmoszférájáért jönnek vissza, sokszor középkorú, vagy idÅ‘sebb párok, vagy családok. Jó példa egy ilyen típusú hotelre a Movenpick Jolie Ville Luxorban, ami egy teljes körű szolgáltatásokat nyújtó, kényelmes szálloda golfpályával.

 

Tengerparti vakációk

 

 

 Úgy gondoljuk, a legtöbb turista Egyiptomba a lenyűgözÅ‘ szépségű tengerpartok miatt látogat. Ez meglepetés lehet azok számára, akik távolabbról utaznak ide, és egy klasszikus országjáró körutat választanak. De a legtöbb európai számára Egyiptom a legjobb választás, ha olcsón szeretnének eltölteni egy kis idÅ‘t egy homokos, szikrázó napsütésben úszó tengerparton. Hagyományosan a Sínai-félsziget és Sharm el-Sheikh a gazdagabb turistákra specializálódott, míg Hurghada és a Vörös-tenger partvidéke az olcsóbb ajánlatokat kedvelÅ‘ket fogadja. Mindemellett El-Gouna, ami Hurghadától kissé északabbra fekszik, már feljebb pozicionálta az árait. Mivel ezek az úticélok általában tömve vannak nyaralókkal, csak a nagyon fanatikus bulizni vágyók és emberszeretÅ‘k utaznak olyan népszerű helyekre, mint amilyen Soma Bay a Vörös-tenger mellett, vagy Taba a Sínai-félszigeten. A kevésbé népszerű és emellett olcsóbb helyek közé tartozik azonban Safaga a Vörös-tengernél, vagy Nuweiba és Dahab a Sínai-félszigeten.

 

Nem szokatlan azonban, hogy a tengerparton üdülÅ‘k egy kevés klasszikus városnézést, vallásos körutat, vagy műemléklátogatást is belecsempésznek programjukba. Sok strandoló látogatja meg a Sínai-félszigeten fekvÅ‘ Szent Katalin monostort, és más zárdákat, kolostorokat és monostorokat, amelyek a területen helyezkednek el. És a legtöbb fürdÅ‘zÅ‘, akár a Sínai-félszigeten, akár a Vörös-tenger partja mellett üdüljön, tesz egy kirándulást Kairóba a piramisokhoz, de sokszor Luxorba és/vagy Aswanba is.

 

Vissza a cikk elejére

 

Búvárkirándulások

 

Puffer hal a Vörös-tengerben

 

 Az egyiptomi Vörös-tengerben találhatóak a föld legszebb merülési pontjai és a világ minden részérÅ‘l látogatnak ide búvárok csak azért, hogy felfedezhessék a vízalatti csodák birodalmát., ami színpompás korallzátonyokat éppúgy rejt, mint Å‘si, elsüllyedt hajóroncsokat. A legtöbb búvárok által kedvelt hely a legnépszerűbb strandok közelében helyezkedik el. Sharm el-Sheiken, Tabán, Dahabon ésNuweibán a Sínai-félszigeten éppúgy találni búvárközpontokat és remekül felszerelt búvárboltokat, mint El Gounán, Hurghadán, Soma Bay-en és Safagán a Vörö partvidékén. Emellett sokan jönnek Egyiptomba kifejezetten azzal a szándékkal, hogy tökéletesítsék kezdÅ‘ vagy haladó búvártudományukat. Természetesen a búvárkirándulások sokszor egy hagyományos, tengerparti nyaralás részei csipán, de az is elÅ‘fordulhat, hogy egy strandolós üdülés búvárkirándulássá alakul, annyi gyönyörűséget találnak a turisták a merülésekben.

 

Vissza a cikk elejére

 

 

A „kevert” utazások fontossága

 Ami Egyiptomot különlegessé teszi, az hogy teljesen különbözÅ‘ típusú és változatos kirándulások és idÅ‘töltések egész skáláját lehet egy utazásban összesűríteni. Valaki kezdhet például egy klasszikus „fáraók korabeli műemlékek”- körutazással, egy csodálatos tengerparti nyaralással folytathatja, majd elmehet búvárkodni, vagy szafarira indulhat a sivatagba egy terepjáróval.

A legtöbb túravezetÅ‘nek több egynapos, vagy félnapos csomag-kiegészítÅ‘ programajánlatai vannak amelyekkel a turisták színesebbé tehetik az országban töltött idÅ‘t. A kiegészítÅ‘ kirándulásokkal kiegészített nyaralások gyakran egyesítik például egy vallásos témájú zarándoklat és egy klasszikus körút elÅ‘nyeit. A legtöbb Egyiptomba tervezett üdülés vagy vakációs csomag mellé lehet választani kiegészítÅ‘ kirándulásokat, amik általában speciális úticélokkal rendelkeznek. Néhány példát említünk:

 

Nyugati vagy Keleti sivatag

 

Fehér sivatag, Egyiptom

A Nyugati sivatag egyre népszerűbbé válik a turisták körében. Az egyik legfÅ‘bb úticél a Baharíja-oázis, a völgy, ahol nem is olyan régen napvilágra hozták az Arany múmiákat, és agol az ásatások nyomán mindennaposak az újabb és újabb felfedezések. Emellett persze a Síva-oázis sem veszített a népszerűségébÅ‘l, ahol Nagy Sándor az amúni orákulummal találkozott idÅ‘számításunk elÅ‘tt 331-ben. A Síva-oázisba gyakran szerveznek kirándulásokat, de klasszikus országjáró körutak kiegészítÅ‘ túrája is lehet. A Keleti sivatagba ellenben nagyon ritkán szerveznek önálló utakat.

 

A Sínai-félsziget

 

 

A Sínai-félsziget gyakran fÅ‘ úticélja a tengerparti vakációknak, és alkalmanként vallásos kirándulásoknak, vagy természetjáró túráknak. Emellett gyakran szerveznek ide rövid, választható kirándulásokat nagyobb körutak kiegészítÅ‘ részeként, fÅ‘leg vallásos túrákat, de elÅ‘fordulnak más szervezÅ‘ okok is.

 

Vissza a cikk elejére

 

Jordánia (Petra)

 

A kiegészítÅ‘ kirándulások között gyakoriak a Petrába tett utazások, melyek általában egy naposak. Jordánia nagyon barátságos és vendégszeretÅ‘ a turistákkal. A petrai kirándulók java része egy hosszabb körút megszakításaként látogat el ide.

 

Kenya

 

MeglepÅ‘ talán, de sok turista, aki egyiptomi körutazásra indul, az országlátogatás kezdete elÅ‘tt, vagy befejezte után egy kenyai szafarit is beiktat afrikai tartózkodása idejére.

 

Izrael

 

Régebben a turisták gyakran csatoltak rövid izraeli kirándulásokat egyiptomi körútjaikhoz, vagy éppen fordítva, az izraeli útjuk során tettek egy rövid kitérÅ‘t Egyiptom felé. Természetes, hogy felmerül ez a két úticél, ha valaki kifejezetten vallásos utazást, vagy Szentföldi nyaralást tervez. Az utóbbi évek politikai problémái miatt azonban az izraeli kirándulások száma jelentÅ‘sen csökkent.

 

 

 

 

Az egyíiptomi utazások típusai írta Jimmy Dun
A Neil Bush család El Gounán írta Hazel Heyer
Mulatságok az Å‘si Egyiptomban írta Ilene Springer
Tevehátas kirándulások írta Joyce Carta
Nuweiba írta Jimmy Dunn
Egyptian Hajj festészet írta Sonny Stengle
Hova tűntek a fáraók? írta Anita Stratos
Csodálatos Melokiyah írta Mary Kay Radnich
Ízisz felfedezése írta Catherine C. Harris
Sose bánd , keresztül a Holdon írta Arnvid Aakre
A szerekeztÅ‘ kommentárja írta Jimmy Dunn
Ősi titkok írta Judith Illes
Könyvek áttekintése több szerzÅ‘
Hotelek listája írta Jimmy Dunn & Juergen Stryjak
Gyereksarok írta Margo Wayman
FÅ‘zzön Ön is a Tour Egypt-tel! írta Mary K Radnich
Visszatekintés a hónapra írta John Applegate
Egyiptomi kiállítások írta Staff
Egyiptomi nézÅ‘pont írta Adel Murad
Éjszakai élet több szerzÅ‘
Egyiptom a képernyÅ‘n írta Carolyn Patricia Scott
Éttermek áttekintése több szerzÅ‘
Vásárlás több szerzÅ‘
Honlapok áttekintése írta Siri Bezdicek

 

FÅ‘bb tények


2001, július 1.
2001, június 1.
2001, május 1.
2001, április 1.
2001, március 1.
2001, február 1.
2001, január 1.
2000, december 1.
2000, október 1.
2000, szeptember 1.
2000, augusztus 1.
2000, július 1.
2000, június 1.

 

FÅ‘ index